Nem szívesen hallgatlak!  

• Mit NEM szeretünk mások hangjában?

Egy reprezentatív felmérés eredményei a beszédről és a beszédhangról

1. rész

Fontos az is, hogy mit mondunk, de még inkább fontos a „hogyan mondjuk” – ez derült ki a logopédushallgatók körében végzett felmérésből. A kérdés arra vonatkozott, hogy mit nem kedvelnek mások beszédében, beszédhangjában.

Néhányan a tartalom felől közelítették meg a kérdést, ők kiemelték, hogy a szegényes szókincs és a nehezen következő gondolatmenet, a nem megfelelő nyelvezet sokat ront a megítélésen, főként, ha hivatásos beszélőről van szó. Mások a beszédmagatartást helyezték előtérbe, vagyis a kifogásolható beszédstílus, az affektálás, a lekezelés, de a nem odaillő testbeszéd és a szemkontaktus kerülése is lehet zavaró tényező.

Ahhoz, hogy szó szerinti értelmében meghalljanak minket, szükséges egy olyan hangerő, amely a beszélő és a hallgatók közötti távolsághoz, vagyis a tér elvárásaihoz alkalmazkodik. Ha ez a szabályozás valami miatt nem jól működik, akkor vagy túl hangosan vagy túl halkan fogunk beszélni a normához képest. A megkérdezettek 28 %-a úgy gondolta, hogy az esetenként fellépő hangerőszabályozási probléma, különösen a túl halk beszéd, kedvezőtlen a megértés szempontjából.  A hangerő köréhez tartozik a tónustalan, gyenge beszédhang, ez lehet akár alkati adottság is, de beszédtechnikával, ha az érintett is úgy akarja, jól korrigálható.

A jó beszéd mindig hangzós, egyrészt a „helyükön vannak” a magánhangzók, másrészt, ha nem is artikulál túl, de nem beszél zártan a beszélő.

 Az elvárt beszédtempó roppant fontos, hiszen így lesz követhető a tartalom, tehát a túl gyors, szinte összefolyó, csaknem hadaró beszéd sem ajánlott.  A hallgatók mintegy 20 %-a külön kiemelte a hétköznapi értelmezésben vett hadarást, tehát az extrém módon gyors beszédet.

 A lassú beszéd a beszélő hiányzó dinamikájáról, lendületétről árulkodik, és nincs olyan helyzet, amikor egy ilyen beszélő meg tud nyerni minket az általa képviselt ügynek. A beszédet lassíthatják a bizonytalanságból is fakadó hezitálások, indokolatlan szünetek. És itt van a pszichés állapot kérdése, ezért lényeges a beszédre (fel)készültség.  Nyilvános szereplés és természetszerűleg velejáró beszéd esetén feszültebbek lehetünk, amely hirtelen elrekedő beszédhangban és azt feloldani kívánó (hangvédelem szempontjából tilos) krákogásban is megnyilvánulhat. A nyilatkozók 20 %-a a rekedtséget a hallani nem kívánt körbe sorolta. (Fontos megjegyeznünk, hogy bárki, aki három héten túli rekedtséget tapasztal, haladéktalanul forduljon foniáter szakorvoshoz!)

(a cikk folytatását következő bejegyzésünkben olvashatják)