KÜLDETÉSÜNK

Megszólalás – felelősség és lehetőség.

Legyen bármilyen fontos és átütő a tartalom, ha a beszéd formai elemei nem megfelelően működnek, már nem vagyunk verbálisan olyan hatékonyak, mint azt szeretnénk.

A CommuniCarePro küldetése, hogy csoportos és egyéni kommunikációs, valamint üzleti képzéseivel minél többeket hozzásegítsen céljaik eléréséhez.


 

HAVADI-NAGY MARIAN

Beszédtréning/Üzleti kommunikáció


logopédus, alkalmazott nyelvész, beszédtréner, beszédtanácsadó, egyetemi oktató és intézményvezető

Logopédusként és nyelvészként hiszek abban, amit Seneca mondott, vagyis a beszéd nem más, mint a lélek ruhája. És mit jelenthet maga a kommunikáció? A fejlődés, a továbblépés, a siker és az önmegvalósítás lehetőségét, a célok elérését. Önfejlődést, kompetenciát, aha-élményt, hiszen a kommunikáció a mindennapjaink része, a jó kommunikáció pedig elérhető, és valójában sokkal több, mint a beszéd maga. Ebben szeretnék segítséget nyújtani mindazokkal a készségekkel, amelyeket változatos platformokon, akár logopédus terapeutaként, intézményvezetőként, logopédus hallgatók oktatójaként vagy logopédusszakmai tréningek vezetőjeként sajátítottam el. Többezer megtartott logopédiai óra, 2013 óta folyamatosan zajló szakmai továbbképzések, 2015 óta tartó oktatás a Szegedi Tudományegyetemen, végül beszédtréner, beszédtanácsadói végzettség; mindezekkel az erősségekkel veszek részt az előttünk álló közös munkában.

Szívesen nyújtok segítséget az alábbi területeken:


komplex beszédtréning (beszédtechnikai ismeretek és gyakorlat, retorikai ismeretek és gyakorlat, üzleti kommunikáció)
különböző logopédiai terápiák vezetése (beszédhangejtés, hangképzés, rezonancia, beszédfolyamatosság, nyelésfunkció)

KUPRIVECZ-TABA KRISZTINA

Üzleti kommunikáció/beszédtréning


mérnök, tolmács-szakfordító, ISO auditor, LEAN SIX Sigma green belt, logopédus

Magyarországon, valamint Franciaországban több, mint tíz évig foglalkoztam multik ügyfélszolgálati, illetve sales csapatainak vezetésével, folyamatfejlesztéssel, projektmenedzsmenttel, az ügyfélelégedettség növelésével, 2015 óta pedig kereskedelmi igazgatóként dolgozom.

A beszéd, a tárgyalás, a kommunikáció különböző formái a mindennapjaim részét képezik.

Hiszek a folyamatos tanulásban, a fejlődni akarásban, a pontosan megfogalmazott célokban és az utánkövetésben. Hiszem, hogy a hatékonyság hatványozottan nő a világos, tiszta, érthető, nyílt kommunikáció mellett.
Ez az, amiben segíteni tudok és szeretnék leendő Ügyfeleinknek.

Ebben számíthat rám:


vállalati belső- és ügyfélkommunikáció
tárgyalástechnika
konferenciabeszéd, előadás
motivációs beszéd
felkészítés állásinterjúra, diploma/doktori védésre, szóbeli érettségire/vizsgákra/egyéb megmérettetésre

Ez a weboldal cookie-kat (sütit) használ, hogy minőségibb szolgáltatást tudjon nyújtani. Az oldal használatával elfogadja az Adatkezelési tájékoztatót.
Tovább...